A budi

Az első kérés

Szunítá a második héten kérdezett rá.

Nem panaszként. Kérdésként, ahogy az ember az új lakásban megkérdezi, hol tartják a lisztet.

– És a mosdó?

– Hátul.

– Hol hátul?

– A tábla mögött.

A tábla mögött nem volt semmi. A tábla mögött egy tábla volt.

Rádzsés ezt teljesen természetesnek tartotta, mert ő is így nőtt fel, az anyja is így élt, a nagyanyja is, és a faluban rajtuk kívül még nyolc család.

Ez a mondat — „mindenki így csinálja” — a gyűjtemény leggyakoribb mondata. Eddig hetvenkilenc ügyben szerepelt.

A visszatérő apróság

Szunítá nem kért kétnaponta. Kért négyhavonta.

Mindig akkor, amikor pénz érkezett a házhoz: aratás után, a nővér esküvője után, amikor Rádzsés testvére hazaküldött valamennyit a városból.

– Most lehetne.

– Most a vetőmag.

– Ősszel?

– Ősszel meglátjuk.

Ősszel megnézték. Ősz volt.

A passzív-agresszív válasz

A harmadik kérés után Rádzsés válasza megváltozott. Nem lett dühös. Rosszabb lett: megértő lett.

– Én értem, hogy neked ez fontos.

Ez a mondat úgy hangzik, mint az egyetértés, de valójában a beszélgetés lezárása. Aki azt mondja, „értem, hogy neked ez fontos”, az azt mondja, hogy neked fontos. Nem nekünk.

Szunítá ekkor még nem tudta megfogalmazni, mi zavarja ebben a mondatban.

Öt év múlva már tudta.

A szabályalkotás — a sorrend

Rádzsés nem volt pazarló ember. Rádzsés rendszerező ember volt.

Volt egy sorrendje, amit fejben tartott, és amit néha, ha kérdezték, fel is mondott, mint egy imát:

A motorkerékpár. A színes tévé. A parabolaantenna. A ház elejére a csempe. A telefon.

A budi a hatodik helyen állt.

Aztán az ötödiken, mert a telefon megjött.

Aztán megint a hatodikon, mert jött a hűtőszekrény.

Öt év alatt a lista minden tétele megvalósult, kivéve egyet.

A ház elejére került csempe különösen fontos volt. Azt az utcáról látni lehetett.

Az ellenintézkedés

Szunítá varrni kezdett.

Nem titokban. Egyszerűen nem beszéltek róla. A szomszéd falu piacára vitte, amit megcsinált, és a pénzt egy fémdobozban tartotta, a lisztes zsák mögött.

Két és fél év alatt összegyűlt a fele.

Nem a fele annak, amit a férje elköltött. A fele annak, amennyibe a budi került volna.

Egy este megmutatta neki a dobozt.

– Ennyi van.

– Honnan?

– Varrásból.

– És a többi?

– A többit te teszed hozzá.

Rádzsés hosszan nézte a dobozt.

Aztán azt mondta, hogy ez így nem jó, mert ha ő ezt elfogadja, akkor a faluban azt fogják mondani, hogy a felesége építtette a házat.

Ez a pillanat az ügy közepe.

Nem a pénz hiányzott. Soha nem a pénz hiányzott.

A megtorlás

A dobozból három hónappal később hiányzott a pénz.

Nem lopás volt. Rádzsés nyíltan megmondta: kellett a motor javítására, mert a motorral jár dolgozni, és ha nincs motor, akkor nincs kereset, és ha nincs kereset, akkor budi sincs.

Ez az érv logikailag hibátlan.

Ez az érv arról szól, hogy a pénz mindig oda megy, ahol a döntés van.

A pénzügyi eszkaláció

A negyedik évben Rádzsés vett egy második telefont.

Az ötödikben új parabolát, mert a régin nem jött be egy csatorna.

A ház eleje ekkor már teljesen csempézett volt, derékmagasságig, mintás.

A ház mögött továbbra is egy tábla állt.

Szunítá ekkor kezdte el számolni. Nem a pénzt. Az időt.

Hajnali négy, mert akkor még sötét van. Este kilenc, mert akkor már sötét van. Nyáron ez könnyebb. Télen negyven perc oda-vissza, és a bokáig érő sár. Betegen nem lehet kivárni a sötétet. Terhesen sem.

Szunítá nem volt terhes. De ez volt az a gondolat, ami után nem tudott elaludni.

A kommunikáció összeomlása

A vég egy esküvőn kezdődött.

Az unokatestvér új házába Szunítá bement mosdóni. Csempe, ajtó, retesz, egy vödör víz, egy kis ablak.

Öt percig állt bent, és nem csinált semmit.

Otthon annyit mondott:

– A Kámláéknál van.

– Mi van?

– Van.

– Ők városiak.

– Ugyanabban a faluban laknak, ahol mi.

– Az más.

– Miért más?

– Mert ők arra költötték.

És ezzel Rádzsés — anélkül, hogy észrevette volna — kimondta a saját ügyének a lényegét.

Nem az volt, hogy nem tudtak rá költeni.

Az volt, hogy nem arra költötték.

A jogi konfliktus

Szunítá két hónappal később hazament az anyjához, és nem jött vissza.

Rádzsés eleinte nyugodt volt. A faluban mindenki hazamegy az anyjához legalább egyszer.

A harmadik hónapban üzent, hogy jöjjön vissza.

A negyedikben azt üzente, hogy megcsináltatja.

A hatodikban Szunítá keresetet nyújtott be.

A tárgyaláson Rádzsés végig azt magyarázta, hogy jó férj volt: nem ivott, nem emelt kezet, dolgozott, hazaadta a pénzt, és soha nem tiltotta meg a feleségének, hogy a mezőre kimenjen.

Ez utóbbi mondatot ő védekezésnek szánta.

A dokumentált valós ügyben a bíróság ezt a bánásmódot kínzásnak minősítette, és a válást megadta. Ez a forrásból származó tény, nem a mi állításunk, és nem magyar bírósági gyakorlat.