A pillanatragasztó

A konzervnyitó

2016 nyarán Zsolt keresett egy konzervnyitót.

Nem találta.

Kinyitott négy fiókot, aztán megkérdezte Emesét, hogy hol van.

– A második fiókban. – Nincs ott. – De igen. – Emese, most nyitottam ki. – A hátuljában van, a habverő alatt.

Ott volt.

Ez a jelenet önmagában semmi. Ez a jelenet minden magyar konyhában lejátszódik hetente.

Csak a legtöbb konyhában nem gyűjtik.

A rend, ami havonta változott

Emese szerette a rendet. Ez így igaz, és ez így kevés.

Emese pontosabban azt szerette, ha a rendszer jobb lesz. Ezért körülbelül kéthavonta átgondolta a konyhát: a fűszerek a tűzhely mellé kerültek, aztán a kamrába, aztán vissza, de ábécésorrendben.

Ez racionális.

Zsolt szemszögéből viszont az történt, hogy tizenkét éven át körülbelül hetvenszer költözött el a mustár anélkül, hogy elhagyta volna a lakást.

A cetlik

2018-ban Zsolt elkezdett cetliket ragasztani.

Nem dühből. Először viccből.

„ITT VOLT A NYITÓ 2017-BEN. NYUGODJÉK BÉKÉBEN.”

Emese ekkor még nevetett.

Ez fontos.

A konfliktusok elején az emberek gyakran nevetnek, mert még nem tudják, hogy amin nevetnek, az egy álláspont.

A feliratozógép

2019 tavaszán Emese vett egy feliratozógépet.

Ez volt az a pont, ahol a vita átlépett a szabályalkotás szakaszába.

Két hét alatt a lakásban minden fiók, polc, doboz és tárolórekesz kapott egy fehér alapon fekete címkét. Zsolt később hetvenhárom címkét számolt össze — de ez a szám csak azért maradt meg neki, mert később ugyanennyi lett valami másnak is a száma.

A címkéken ilyenek álltak:

SÜTŐ · KELESZTŐ ELEM · IZZÓ KÁBEL — HASZNÁLT KÁBEL — ISMERETLEN

Zsolt a „KÁBEL — ISMERETLEN” feliratot három évig nem tudta feldolgozni.

Nem azért, mert vicces. Hanem mert még az sem lehetett a lakásban meghatározatlan, ami meghatározhatatlan volt.

Az ellencímkék

Ősszel Zsolt vett egy másik feliratozógépet.

Nem ugyanazt a márkát. Ez fontos volt neki.

És felcímkézte a maga részét:

ZSOLT — NE RENDEZD ÁT ZSOLT — TÉNYLEG NE EZ A FIÓK KÉRDÉSEKET TESZ FEL

Emese ezt gyerekesnek nevezte.

Zsolt szerint az volt gyerekes, hogy egy negyvenegy éves férfinak feliratoznia kell a saját fiókját ahhoz, hogy megmaradjon.

Mind a kettőjüknek igaza volt, és pontosan ez a baj.

A Zsolt-fiók

2021-ben Emese bevezette a végleges megoldást.

A konyhaszekrény alsó sorában kijelölt egy fiókot, és ráírta: ZSOLT.

Ide került minden tárgy, amelynek nem volt helye. A töltők, a garanciajegyek, a szemüvegtok, egy fél zacskó rögzítőelem, egy kulcs, amiről senki nem tudta, mit nyit.

Emese ezt úgy élte meg, hogy adott a férjének egy saját területet.

Zsolt úgy élte meg, hogy tizenkét év után egy fiókra zsugorodott.

Erről egyikük sem beszélt hangosan.

Helyette megbeszélték a mustárt.

A hatszázhúszezer forint

2022 januárjában Emese megrendelt egy beépített fiókrendszert. Hatszázhúszezer forint, hat hét szállítási idő, kifizetve a közös számláról.

Zsolt aznap este letiltotta a közös bankkártyát, és átvezette a fizetését egy másik számlára.

Ezt ő „ideiglenes intézkedésnek” nevezte.

Ez volt az a hét, amikor a vita átlépte azt a határt, ahonnan már nem a konyháról szólt.

Amikor abbamaradt a beszéd

2022 tavaszán már csak írásban érintkeztek.

Nem üzenetben. Cetlin.

Ez a kettőjük egyetlen közös műfaja volt, és a végén ez maradt meg belőlük.

Áprilisban beadták a keresetet. A lakáshasználatot ideiglenesen megosztották: Emese hétfőtől csütörtökig, Zsolt csütörtöktől vasárnapig.

Két ember, akik nem tudtak megegyezni egy fiókban, most megegyeztek egy naptárban.

Négy hónapig működött.

A hétvége

2022. augusztus 20-án, egy szombaton Zsolt vett négy tubus pillanatragasztót a szolnoki barkácsáruházban.

Reggel nyolckor kezdte.

Délután kettőkor fejezte be.

Ez alatt a hat óra alatt a következők történtek:

- a fűszertartók egymáshoz és a polchoz kerültek, ábécésorrendben, ahogy Emese szerette; - a távirányító a dohányzóasztalhoz; - a tizenkét evőeszköz a fiókbetéthez, mind a maga rekeszében; - a szappanadagoló a mosdóhoz; - a fogkefetartó a csempéhez; - a konzervnyitó a második fiók hátuljába, a habverő alá — pontosan oda, ahol Emese szerint mindig is volt; - és hetvenhárom fehér alapon fekete címke, mindegyik körbeöntve, hogy ne lehessen lehúzni őket.

Hetvenhárom tárgy. Zsolt megszámolta. Ez volt az egyetlen része az egésznek, ami tervezésnek nevezhető.

A negyedik tubus feleslegesnek bizonyult. Ez később szerepelt a nyugtán, és az ügyvédje szerint ez volt az egyetlen tétel, ami mellette szólt.

Este tizenegykor Zsolt kiment a lakásból, és bezárta az ajtót.

A kilincset nem ragasztotta le.

Ezt később többször elmondta, mindig ugyanazzal a hangsúllyal, mint aki egy erkölcsi határra hivatkozik.

Negyvenöt perc

Emese hétfő reggel ért haza.

Először nem vette észre. A tárgyak ugyanott voltak, ahol lenniük kellett — ez volt az egészben a legpontosabb rész.

Aztán megpróbálta felemelni a sótartót.

Nyolc órakor felhívta a rendőrséget. Az intézkedő járőr a helyszínen rögzítette a kárt, és rongálás miatt vették fel a jegyzőkönyvet.

Kilenc órakor felhívta a szomszédot, aki hozott egy hőlégfúvót és egy spatulát.

Negyvenöt perc alatt a tárgyak nagyjából kétharmadát leszedték.

A maradékot kidobták.

A konyhapult felületén maradt egy tenyérnyi matt folt, amit nem lehetett eltüntetni.

Emese ezt később nem javíttatta meg.

Azt mondta, jó, ha marad valami, ami emlékeztet arra, hogy nem képzelte az egészet.