A gyári csomó

Első lépcső: a jelentéktelen vita

2013 februárjában, egy szombat reggelen Erzsébet megkérdezte Leventét, hogy mit csináljanak aznap.

Levente azt mondta, hogy nem tudja.

Erzsébet azt mondta, hogy jó, akkor semmit.

Ez volt az egész. Nem emelte fel senki a hangját. Nem csapódott ajtó. Egy szombat délelőtt eltelt úgy, hogy két ember ugyanabban a nappaliban nem tudott mit kezdeni egymással, és mindketten azt hitték, hogy ez a másik hibája.

A következő szombaton Levente kölcsönkért egy horgászbotot a munkatársától.

Második lépcső: a visszatérő apróság

Kimegyek a tóhoz.

Ez lett a mondat. Nem hosszabb, nem rövidebb. Tizenegy éven át.

Az első hónapokban Levente tényleg kiment. Egyedül, kölcsönbottal, azért, hogy legyen oka kimenni a házból. Nem fogott semmit, és ez nem is érdekelte.

Áprilisban aztán már nem a tóhoz ment.

Volt egy nő, akit tizenkilenc éves kora óta ismert. Szombatonként főztek egy ebédet, aztán beszélgettek. Több is volt ennél, és Levente később ezt nem szépítette.

De a mondat maradt. Kimegyek a tóhoz.

Harmadik lépcső: a passzív-agresszív válasz

Erzsébet eleinte azt mondta, hogy menj csak.

Aztán azt, hogy menj csak, nyugodtan.

Aztán azt, hogy menj csak, nyugodtan, én úgyis elvagyok.

A magyar nyelv három szó betoldásával el tud jutni a beleegyezéstől a vádig, és közben végig ugyanaz a mondat marad.

Levente ezt hallotta, és minden alkalommal úgy döntött, hogy a szó szerinti változatot fogadja el.

Negyedik lépcső: a szabályalkotás

Erzsébet táblázatot kezdett vezetni.

Nem a szombatokról. Az ajándékokról.

Mert felmerül egy gyakorlati kérdés: mit vegyél karácsonyra egy embernek, aki hétvégente eltűnik a vízparton? A válasz évekig kézenfekvő volt.

` HORGASZ_AJANDEK.xlsx HORGASZ_AJANDEK_2016.xlsx HORGASZ_AJANDEK_2016_JAVITOTT.xlsx HORGASZ_AJANDEK_VEGLEGES.xlsx HORGASZ_AJANDEK_VEGLEGES_MAR_MEGVAN.xlsx `

A táblázatban külön oszlop volt annak, hogy mit kapott már. Fejlámpát. Bojlis dobozt. Merítőszákot. Egy termoszt, amiben tizenkét óráig meleg marad a tea. Egy horgászszéket, amelynek a lábát utólag alá kellett tenni, mert billegett.

Tizenegy karácsony, tizenegy horgászcikk.

Erzsébet évekig büszke volt arra, hogy soha nem vett kétszer ugyanazt.

Ötödik lépcső: az ellenintézkedés

Levente közben rendszert épített.

Letöltött egy fogási naplót a telefonjára. Bejegyzéseket írt bele: időpont, helyszín, szél, csali. Nem sokat, hetente egyet-kettőt. Elég keveset ahhoz, hogy hihető legyen.

Az alkalmazás 2019-ben frissült, és bevezette az éves összesítőt.

Levente kapott egy értesítést arról, hogy abban az évben negyvenegy alkalommal horgászott, és összesen huszonkét halat fogott.

Egy pillanatra megijedt, hogy ez sok.

Aztán megijedt attól, hogy már ilyen kérdésekben gondolkodik.

Hatodik lépcső: a megtorlás

2021 nyarán Erzsébet azt mondta, hogy elmenne vele.

– Kimennék veled egyszer. – Hova? – A tóhoz. – Nagyon korán van. – Fel tudok kelni. – Unalmas. – Tudom. – Nincs mit csinálni ott. – Levente, én tizenegy éve nem csinálok semmit szombatonként. Azt hiszem, elbírom.

Levente azt mondta, hogy majd a jövő héten.

A jövő héten esett.

Az azutániban rokonlátogatás volt.

Az azutániban Erzsébet már nem kérdezte meg.

Ez volt az a pont, ahol az ügy eldőlt. Nem a hazugságon. Azon, hogy egyikük sem tért vissza a kérdésre.

Hetedik lépcső: a pénzügyi eszkaláció

2024 novemberében közeledett Levente ötvenötödik születésnapja.

Erzsébet úgy döntött, hogy ezúttal nem tartozékot vesz. Hanem botot. Rendes botot, azt, amelyikről a férje évek óta beszélt.

Bevitte a régit a szaküzletbe, hogy megmondják, mi legyen a helyette.

Az eladó megnézte, forgatta, aztán letette a pultra.

– Ez jó bot. – Kell rá új orsó? – Rajta van az orsó. – De elhasználódott, nem? – Asszonyom, a zsinóron még rajta van a gyári csomó. – Az mit jelent? – Azt, hogy soha nem tekerték le róla. – Tizenegy éve van meg. – Akkor tizenegy éve nem tekerték le róla.

Erzsébet fizetett a becslésért. Nem kellett fizetnie, mert a bolt nem számlázta ki, de ő elővette a pénztárcáját, mert azt hitte, hogy ilyenkor fizetni szokás.

A boltból nem ment haza. Bement egy cukrászdába, és megivott egy kávét úgy, hogy közben nem gondolt semmire.

Aztán kiment a kocsihoz, kinyitotta a csomagtartót, és megnézte a gumicsizmát.

A talpmintája ép volt.

Nyolcadik lépcső: a kommunikáció összeomlása

Aznap este Erzsébet nem kérdezett semmit.

Másnap sem.

Egy hét múlva tette fel az egyetlen kérdését, és nem arról, amiről mindenki gondolná.

– Mit csináltál a szendvicsekkel? – Micsoda? – A szendvicsekkel. Mindig kettőt csomagoltam. – Megettem. – Mindkettőt? – Nem. – Akkor? – A másikat kidobtam. Minden szombaton. Egy benzinkútnál.

Erzsébet később azt mondta, hogy ez a mondat fájt a legjobban. Nem a nő. A kuka.

Kilencedik lépcső: a jogi konfliktus

Erzsébet kereseti kérelmet nyújtott be.

És ekkor derült ki, hogy a per nem a szombatokról fog szólni.

Hanem a házról.

A ház 1978-ban épült, és Levente az apjától örökölte. Huszonnégy éve laktak benne. Erzsébet nem szerepelt a tulajdoni lapon, viszont 2009-ben a tetőt közös pénzből cserélték ki, és a fűtéskorszerűsítést is közösen fizették.

A per innentől nem a zsinórról szólt.

A tetőről szólt.

Így szoktak ezek szólni.